|
Cégünk, a HARP'S
KFT. tevékenységét 1994. október 15-én kezdte Betéti Társaság
formájában. Induló törzstőkénk 600.000 Ft volt.
Az első termékünk
a
DAZZER ultrahangos kutyariasztó készülék, amelynek
forgalmazását éveken keresztül folyamatosan végeztük, termékkör
bővítés nélkül. Bár az elmúlt években sokat értékesítettünk, ez
a termék még ma is ismeretlen nagyon sok ember számára.
Vevőkörünk gyorsan bővült, és átfogta az intézményeken túl a
városi, falusi, tanyasi lakosságot is, ahol a kutyák gondot
okozhattak. Legnagyobb darabszámban a Magyar Posta Rt.
használja, de sokat eladtunk áramszolgáltató vállalatoknak,
díjbeszedő vállalatoknak, és több ezer magánszemélynek.
Termékkörünk
további bővítésére 1998-ban került sor, a Pest Patrol
területvédő eszközünk forgalomba állításával. Sajnos ennek a
készüléknek a forgalmazását megbízhatatlansága miatt le kellett
állítanunk. Ekkor tanultuk meg - tekintettel arra, hogy amerikai
termékről van szó mind a
DAZZER, mind a Pest Patrol esetében -,
hogy Amerikában sem minden "fenékig tejfel". Sajnos vannak
megbízhatatlan termékek is, és ezért csak úgy vagyunk hajlandóak
forgalmazni bármilyen terméket, ha azt magyarországi körülmények
között már hónapokon át kipróbáltuk.
A többi termékünk
a
Pest-X, a
Garden Protector, a
Super Bark
Stop,
a
Pest Repeller 0600-E, a
Terror Eyes, stb.
mind, egytől-egyig kipróbált, jól működő készülékek.
Az az elvünk, hogy
ha a vásárló pénzével nincsen semmi baj - az azonnal
felhasználható, átváltható -, akkor az általunk ajánlott
termékeknek tudnia kell azt, amire ajánljuk. A kutyariasztónak
el kell riasztani a kutyát, a madárriasztónak a madarat, stb.
Ezért a termékekre 8 napos pénzvisszafizetési
garanciát vállalunk akkor, ha a készülékek nem
sérültek. Döntéseinkben az egyszerűséget és a teljes
körűséget tartjuk szem előtt. Fontosnak tartjuk, hogy a
vásárlóink részletesen megismerjék a termékek működését, így
azokat a lehető legnagyobb hatékonysággal tudják használni.
Termékkörünket ezen elvek alapján kezdtük el bővíteni, és értük
el a mostani állapotot, amit természetesen nem tekintünk
véglegesnek. Minden újdonságra nyitottak vagyunk, és
feladatunknak tekintjük az emberi életet boldogabbá tevő,
újdonságot képező új technológiák magyarországi és a környező
országokba történő bevezetését. Termékeinket az alapján
válogatjuk, hogy azok a környezet védelmét szolgálják, és
kézzelfogható alternatívát adjon azok számára, akik idegenkednek
az élőlények folyamatos megsemmisítésétől, a mindent átható
vegyszerezéstől és természet közeli életet szeretnének élni.
2003. szeptember
9-től HARP'S Kft néven működünk. Cégjegyzék számunk:
Cg.
16-09-007453,
adószámunk: HU13100241, VPID számunk: HU0000030711.
Adataink a
Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei Cégbíróságon nyomon követhetőek.
Működésünkre,
termékkörünkre vonatkozóan megtiszteltetésnek vennénk, ha
javaslatot kaphatnánk Öntől. Észrevételeit, véleményét
elküldheti a Kapcsolat oldalon található kommunikációs
lehetőségek bármelyikén.
|